MI AZ A BULLYING?

mi-az-a-bullying

A fizikai és internetes bántalmazás legtöbb esete jogi szempontból is szabály- vagy törvénysértésnek számít.

Hogyan épül fel a zaklatás folyamata?
A zaklatás csoportjelenség, melynek során az elkövetők általi megfélemlítést a hatalom és a kortárscsoportban való elismerés iránti törekvés motiválja. Emiatt a zaklatóknak folyamatosan szükségük van a közönségre és a hatáskeltésre, amely során a szemlélődő közönség tagjai különböző szerepet játszanak. Megerősíthetik a zaklatót verbális vagy nonverbális jelzésekkel, amelyek arra utalnak, hogy a zaklatás számukra elfogadható, sőt kifejezetten vicces és szórakoztató.
Vannak, akik aktívan segítenek a zaklatónak és maguk is beszállnak a folyamatba, akár tettleg, akár szóban, de vannak, akik telefonnal rögzítik az eseményeket.
A közösség többi tagja csupán némán szemtanúja a bántalmazásnak, anélkül, hogy tisztában lennének azzal, hogy a zaklató az ilyen viselkedést aljas cselekedeteinek jóváhagyásaként értelmezheti. Kevés diáknak van bátorsága, hogy közbelépjen és a bántalmazott társa segítségére siessen.

A zaklatás mindenkit érint
Egy tanulmányban az iskolában zaklatott diákok arról számoltak be, hogy a legrosszabb emlékük nem maga a zaklatás volt, hanem annak a ténye, hogy más diákok látták, mi történt, de senki nem avatkozott be. Az fájt nekik a legjobban, hogy senki sem támogatta vagy védte meg őket.

A TREVA-Biztonságos Suli Program legfontosabb üzenete, hogy mindannyian felelősek vagyunk közös jólétünkért és biztonságunkért. Ha mindenkit motiválni tudnának arra, hogy a zaklatásban való részvétel helyett közösen segítsenek a bántalmazott osztálytársaknak, akkor a zaklatás problémája és az iskolán belüli erőszak jelensége megszűnne.

A bullying következményei

  • a bullying nem csupán a résztvevőkre, hanem a közösség minden tagjára is negatív hatással van
  • pszichés hatása, hogy feszültséget, szorongást, depresszív hangulatot, félelmeket, gátoltságot, pszichoszomatikus panaszokat, motiválatlanságot, reménytelenséget, elkeseredést, szokatlan viselkedést, akár depressziót is okozhat
  • súlyosabb esetben önsértéshez, öngyilkossághoz, másoknak okozott súlyos testi sértéshez vagy akár gyilkossághoz is vezethet
  • komoly negatív hatással van a tanulmányi eredményekre
  • a pedagógusok hatékony munkavégzését és munkahelyi elégedettségét is jelentősen rontja
  • a bullying jogszabály- és törvénysértő formái polgári jogi vagy büntetőjogi következményekkel járnak


Felismerés, figyelmeztető jelek a gyerekek és fiatalok viselkedésében

  • szomorúság, szorongás, depresszió, irreális önértékelés
  • levertség, motiválatlanság, a tanulási eredmények indokolatlan visszaesése
  • erőszakosság, nyugtalanság, türelmetlenség, düh
  • önsértés, öngyilkossági szándék
  • mással nem magyarázható egészségügyi problémák
  • az alvási és étkezési szokások hirtelen megváltozása
  • ismeretlen eredetű sérülések a gyermek vagy fiatal testén
  • az online jelenlétre vonatkozó viselkedés vagy érzelmek megváltozása


A felsorolt jelenségek mindegyike súlyos probléma, amellyel mindenképpen foglalkozni kell. Fontos megjegyezni azonban, hogy az iskolai bullying-helyzeten kívül más tényezők is okozhatják a felsoroltakat.

Mit tehetünk?

Abban az esetben, ha a fenti tüneteket/nehézségeket iskolai bullying okozza: Mit tehetünk bullying esetén? >>

Amennyiben a fent leírtakat vélhetően nem iskolai bullying okozza: A tüneteket akkor is vegyük komolyan. Mindenképp kerüljük a hibáztatást, és kérjük szakember segítségét, többek között az alábbi elérhetőségeken:

  • Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (anonim telefonos segélyvonal 24 év alatti fiataloknak, szülőknek és szakembereknek) kek-vonal.hu
  • iskolapszichológus (elérhetősége általában megtalálható az iskola honlapján, faliújságján)
  • a területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálat https://fpsz.hu/, és regionális pedagógiai szakszolgálatok


Statisztikai adatok

https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/150-millio-gyereket-erint-az-iskolai-eroszaki

©Minden jog fenntartva. Az oldalon található szövegek, szövegrészletek, fotók, ábrák, grafikák és A TREVA – ÉLETREVALÓK PROGRAMJA szerzői joggal védett, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által kiadott 010703 nyilvántartási szám alatt bejegyezve.
Készítette: Weblapkuckó